
Édesség Fesztivál – Govardhana-puja Krisna-völgyben
Édesség Fesztivál október 18-án, vasárnap Krisna-völgyben! Tehénetetés, parikrama, zene, tánc, vezetett séták és szentélylátogatás 11 órától, a Govinda Étterem egész nap nyitva.
Október 18-án, vasárnap Krisna-völgy az egyik legvidámabb és szó szerint a legédesebb ünnepét, a Govardhana-puját, vagyis az Édesség Fesztivált tartja. A rendezvény délelőtt kezdődik és kora délutánig tart. A vendégeket zene, tánc, tehénetetés és zarándoksétá várja, a nap végén pedig a felajánlott finomságokból mindenki kap.
Az ünnep egy több mint 5000 éves indiai hagyományra nyúlik vissza. A történet szerint a gyermek Krisna rávette Vrindávana falu lakóit, hogy az esőistennek, Indrának szánt áldozatot inkább a Govardhana hegynek ajánlják fel. A haragra gerjedt Indra hatalmas vihart zúdított a falura, Krisna pedig felemelte a hegyet, és hét napon át a kisujján tartotta, mint egy óriási ernyőt, menedéket nyújtva népének. Ezt a csodás tettet idézik fel minden évben énekléssel, tánccal és házilag készített ételek felajánlásával.
A nap egyik legkedvesebb programja a Go Seva, a tehenek megetetése. Krisna-völgy tehenészetében az állatok életük végéig, általában 20–25 évig békésen élhetnek, gondozóik kézzel fejik őket, és rendszeresen tisztítják, vakarják őket. Az ünnepen a vendégek is megetethetik a teheneket: a kedvenc almát és répát vödrökben előkészítve találják a tehenészetnél a megadott időpontokban.
A parikrama, vagyis a zarándokséta során a résztvevők körbejárják a Govardhana hegy kicsinyített mását, amelynek tetején a közösség zöldség- és gyümölcskertészete található. A védikus hagyományban valaminek a körbejárása a tisztelet jele, és a hívők szerint a séta minden lépése közelebb visz a lelki felszabaduláshoz.
Az ország minden részéről érkező hívek rendszerint több mint egy tonna édességet hoznak az ünnepre. A tiszta vegetáriánus alapanyagokból készült ételeket szanszkrit imák és ének kíséretében ajánlják fel, majd kiosztják a hívek, a vendégek és a környékbeli családok között. Jut belőle a közeli iskoláknak és a rászorulóknak is, akiknek Krisna-völgy naponta oszt meleg ételt Marcaliban.
A vezetett séták időpontjai: 11:00 és 12:00 órakor a tehenészet megtekintése, 13:00-kor karmatisztító séta Kundaválival, 14:00-kor „Életünk Krisna-völgyben” séta a lakóövezetben. A szentély 11:00 és 17:00 között óránként látogatható. Jó idő esetén ökrösszekér-túrákra is van lehetőség, a Govinda Étterem és az ajándékbolt pedig egész nap nyitva tart.
Helyszín és információ: Krisna-völgy, 8699 Somogyvámos | www.krisnavolgy.hu