Négy kilométer, amit valaki előre végigjárt helyetted
Van egy csendes átalakulás a vidéki vendéglátásban. Régen a szállásadó dolga annyi volt, hogy tiszta ággyal átadja a szállás kulcsát és viszlát. Ma egyre többen érzik úgy, hogy ennél többel tartoznak: azzal a tudással, ami csak az itt élőknek van meg. Hogy melyik dűlőút járható eső után. Hogy honnan a legszebb a falu. Hogy mennyi idő valójában az, amit a térkép két órának mond.
Dr. Sebestyén Nóra, a Kamilla Vendégház tulajdonosa ezt a tudást térképbe sűrítette. Négy kilométer, egy kör, amely a vendégház kapujából indul és oda tér vissza. Nem teljesítménytúra — inkább egy javaslat arra, hogyan érdemes megismerni egy falut.
Mi van az úton
Indulás szemben, a piros tulipánnal jelzett Szennai Örökség Tanösvényen, erdőn keresztül le a faluba. A Kerékpáros pihenőnél frissítő, aztán a Szennai Skanzen — a szabadtéri gyűjtemény, amely 1982-ben Europa Nostra-díjat kapott, és amelyet sokan máig a leghangulatosabb magyar falumúzeumnak tartanak.
Onnan a zöld sáv, majd a zöld kereszt vezet fel az óvoda mögött a Lázi-dombra. Itt van a túra szíve: kis kitérővel letekinthetsz az egész falura. A térkép szövege szerint érdemes megállni, szemlélődni, piknikezni — és ez az a pont, ahol az ember megérti, miért volt jó gyalog jönni.
A zöld + jelzésen erdei úton ereszkedsz vissza. Az út végén jobbra Zóka Peti Lidi néni háza: Szenna egyetlen eredeti helyén álló, változatlan formában megőrzött zsúptetős, talpas vályogháza. Mellette a felújított Rozmaringos Vendégház, szemben a Bojtoros Vendéglő — innen már csak a Bárdi utca lankái vannak hátra.
A QR-kód, ami a zsebedbe teszi az útvonalat
A térképen két kód szerepel. Az egyik a Skanzenhez visz, a másik magához a nyomvonalhoz — ez utóbbi a turistautak.hu térképén nyílik meg, ahonnan az útvonal gpx vagy kml formátumban letölthető.
Ez azért fontos, mert a gpx afféle közös nyelv: gyakorlatilag minden túraalkalmazás megnyitja. Az OruxMaps és a Locus Map ingyenes változata is elboldogul vele, és ha előre letöltötted a térképszelvényt, onnantól térerő nélkül is látod magad az útvonalon. A Zselicben ez nem csak afféle ajánlás, sokkal inkább megfogadandó tanács — az erdei szakaszokon a hálózat szeszélyes.




