

Porciunkula Kápolna Bárdudvarnok Bárdibükk
A Porciunkula Kápolnát Goszthony Mária festő és kerámikus művésznő az Assisiben lévő Porciunkula kápolna mására építtette.
Porciunkula Kápolna Bárdudvarnok Bárdibükk
Goszthony Mária, Bárdudvarnok híres szülötte, festő és kerámikus művésznő, 1923-ban, olaszországi tartózkodásáról hazatérve, nagyanyja kiskastélyának kertjében, fogadalomból megépíttette az Assisiben lévő Porciunkula kápolna mását, Szent Ferenc tiszteletére és a Szent halálának 700. évfordulójára.
Az assisi Szent Damján templom keresztjének hű másolata lett a kápolna alapja, a falakat saját freskóival díszítette. 1925-ben a Kápolnát felszentelték és XI. Pius pápa a "Porciunkula búcsú" kiváltságában részesítette, melynek napja minden év augusztus 2-a. Így a kápolna ugyanolyan tartalmú kegyhellyé vált, mint előképe az assisi Porciunkula. Ezért kapta Bárdibükk a „Magyar Assisi” nevet.
A nyolcvanas évek közepéig rendszeres istentiszteletet, elsőáldozásokat, esketéseket, keresztelőket, és az elhunytak lelki üdvéért gyászmiséket tartottak a kápolnában. A búcsúkra minden évben emberek százai érkeztek a környékről, illetve külföldről is. Mai napig kedvelt búcsújáró hely. Gyönyörű parkja nyaranta zenei és kulturális rendezvényeknek ad otthont.
Előzetes bejelentkezéssel bármikor látogatható.
Cím: 7478 Bárdudvarnok, Bárdibükk ltp.9/b
Tel: +36 20 994 6385







